A Mohács-Villány túra összevonásával ez a nap felszabadult, de úgy gondoltuk, hogy lenne még hova menni. Jó lett volna, ha Horvátországba át tudtunk volna menni, hasonlóan a békési túra szalontai kilépőjéhez, de a környéken talán az egyetlen lehetőség Magyarbólynál lett volna, de ott is elmeszelték a vasúti átmenetet a migráncsok miatt. Felmerült még Pécsvárad, vagy … Siklós.

A mohácsi túrától azért vettem külön a nap második felét, mert túl sok lett volna a kép, és emiatt már voltak gondok a bloggal.

Három nap – három helyszín. De ha az égiek velünk, akkor egy napot meg lehet spórolni, és jut másnak hely – szószerint és képletesen is.

A végéhez közeledve megyeszékhelyjáró túránknak, hát bizony, a közel néha nagyon messze van. Somogyország központja mintegy 125 km-re van légvonalban, de az oda való eljutás nem egyszerű. Még Zalaegerszegtől is bonyolultabb. Kecskemét is közelebb van, hehe. 

Augusztus 18. szombati nap, hétfőn ünnepnap, csak kedd reggel kezdődik a munka ismét. Ha még egy péntek éjszakás műszakot kapunk is, annyira nincs messze a Velencei tó, hogy ne érjünk oda kettőre.

Az eddigi szlovák határátmenetekből egy mindig is hiányzott, amit én már jópárszor megtettem egyedül, de most ketten vagyunk rá.

Az első teljes napot a 42. MM pontra szántam. Ez pedig nem más, mint az Aggteleki cseppkőbarlang, melyhez nem olyan egyszerű az eljutás.

A következő MM-pontokhoz kicsit messzebb kellett utazni, egészen Borsodig. Borsod? Forróság? Amikor annyi rosszat írnak róla. És? Ami kell, nem fog idejönni magától. Amúgy is még létezik a térképen, nem tudok arról, hogy valami apokalipszis vagy zombihorda végigsöpört volna rajta. A média meg… hagyjuk.

Semmi extra, „csak” tovább a 41. MM pont felé. Azonkívül tavaly csak a Vadasparkot láttuk, meg a város egy kis részét.

Dunántúl is, megyeszékhely is, mégis olyan messze van – miközben mások nemzeti ünnepelnek. Miközben tegnap is jöhettünk volna.