Van három pont az MM-ben, amit talán egy, nem, két nap alatt meg tudnánk látogatni, szállásfoglalás nélkül. Annyira nem volt sietős, de egy koncert miatt aztán mégis egy három napos hétvégére maradtunk itt.

Egy hét után ismét a fővárosba mentünk, nem csak úgy, hanem pólóért.

1968 végén végeztem én is az iskolában,

Nem lettem senki, összesen ennyi,

Nagy csodálkozás.

Egy késő este telefon csengett,

Egy fontos ember a 4.A-ból

Meghívott engem beszélgetésre,

Egy nagy barátkozásra.

Nagy találkozások,

Nagy barátkozások,

Nagy csodálkozások,

Furcsa kézfogás.

Megyek az utcán, kezemben mesekönyv,

Én felkészültem a találkozásra.

Kinyílt egy ajtó, ott áll egy idegen,

Furcsa kézfogás.

Nem az az osztály,

Nem az az iskola,

Nem az a szerelem,

A többi stimmel.

1985 végén nem volt találkozás.

Eljött az utolsó nap.

A szabolcsi ’főváros’ elég messze van ahhoz, hogy csak úgy elugorjunk oda. Viszont hazaút esetén fel lehet keresni. Felmerült korábban egy szállókeresés és egy ukrán út is, de oda csak én tudnék most még menni. Visszaút során mentünk el végül, mert bár a vadasparkot bejártuk, de a többire nem volt idő.

Mivel az Alföld elég messze van ahhoz, hogy egy nap alatt oda és vissza menjünk, ezért annak felkeresését másképp kellett megoldani. Mondjuk egy kis kitérővel.

A nyíregyházi és a veszprémi vadaspark után adta magát, hogy a szegedit is meg kellene nézni. De nem ma!

Az eredeti terv szerint a háromnapos hosszú hétvégét Zalában próbáltuk volna eltölteni, de a szállás túlságosan messze volt a központtól, busz is alig járt arra, így aztán lemondtunk róla.

Ahhoz képest, hogy a belvárosban voltunk, viszonylagos csendben telt el a szombat éjszaka. Viszonylagos, mert ehhez a hodályhoz nem volt elég kulcs, az ajtónak csak az egyik oldalán volt kilincs. Emiatt egy-két ökör, amikor kiment, nyitva hagyta az ajtót, majd visszatéréskor szintén. A recepciós picsa elvolt a haverjaival, bár éjfél körül végre elkussoltak. Reggel az is kiderült, hogy a szobában volt két rizsevő, akik nem zavartatták magukat, és már kora reggel csörömpöltek. Volt egy külföldi középkorú nőszemély, aki szintén nyugodtan zajolt. A maradék két leányzóra nem adtam volna semmit, mégis ők voltak a legcsendesebbek. Habár egy idő után már majdnem anyázott – velem egyetértésben. A látszat csalt.

Amikor 2015 őszén Kisbéren a Mini-Magyarország makett parkban jártunk, akkor még alig néhány épület volt ismerős. Az elmúlt 11 hónap alatt eljutottunk több helyre is. Nemrég újra elmentem ebbe a parkba, és megnéztem, hogy mi az ismerős a 45 makett közül. 13-ig jutottam. A hiányzókat is szeretném felkeresni. Ez egy lehetőség arra, hogy merre induljunk el.