Mintegy másfél hónappal a baleset után kontrollra mentem a tatabányai kórházba. Ha már ott jártam, talán nem követtem el túl nagy szabálysértést, hogy a szomszéd településen lévő Őstelepet is megnéztem. Nem sok időbe tellett.

Mivel a napi egy(-két) óra sétálás engedélyezett volt, ezért vettem a bátorságot, hogy átmenjek a szomszéd faluba, Ászárra, mert ott volt egy kis adósságom. A szomszéd falut úgy tessenek érteni, mintha egy települést kettévágtak volna, valaha Kisbérhez tartozott, annyira összeépültek, de később önállósodott Ászár. A tartozás pedig annyi, hogy közel két éve a Mini Skanzent nem tudtam megnézni, mert zárva volt. Aztán megfeledkeztem róla, de most itt a lehetőség a pótlásra.

Balesetem után előreláthatóan közel négy hónapig táppénzre kerültem. Először azt hittem, hogy majd így pótolhatom a lemaradásomat. Azonban a fekvőbetegség több kínnal járt először, mint előnnyel. Az pedig, hogy valahova messzebb is elmenjek, az kizárt dolog volt, mert az már szabálysértésnek minősült volna. Amikor a szüleimnek szóltam az állapotomról, pár hét után úgy intézték, hogy el tudjanak jönni. Ráadásul egy lakásban voltunk. Lakótársak el, mert amit az egyik leművelt, azért még egy kulturált lény is lepofozta volna. Úgy volt, hogy a másik visszatér két nap után. Megkaptuk a nagyszobát, ami a cuccaink miatt jó volt. Akkor jött egy érdekes felvetés. Anyu hallott a majki apátságról, és szerette volna megnézni – az utóbbi években ők is rászoktak az évi legalább egy utazásra, nagyon helyesen :-) Mivel nekünk is ez lett volna a következő célpont, ezért együtt indultunk el öten – ugyanis elhozták a kisfiút is.

Ez az isteni gondviselés lehet. Most ismét egy időhurkot hozok létre, mert a legutóbbi bejegyzés tavaly nyár elejéről való. Azóta történt egy s más (ezt pedig nem akartam nyár elején bemutatni). A legutóbbi túra ismerete nélkül a felvezető se érthető. Annyi, hogy az egyik helyen átbuszoztunk. A falu neve ismerős volt (Pálháza), utánanéztem, kiderült, hogy volt egy kisvasútja, ami megszűnt, aztán részben újraépült. Ezután a debrecenit néztem meg, és akkor láttam, hogy pont most hétvégén lesz programja. Pont most, amikor itthon vagyunk.

Június 11.-ére megvolt a következő úti célunk. Legkésőbb akkora, mert kérdéses volt, hogy péntek este lesz-e műszak. Megszoktuk, hogy nagyon ritkán van, és ha mégis felvetődött, még majdnem rosszul esett. A vasárnap mindenképp szabad. Aztán mindenképp másképp alakult.

Komáromban kétszer jártunk eddig. Az első, csak a várost érintő útról itt, a második, amikor az északi részre is átmentünk, itt. Többször is voltunk itt úgy, hogy nem készült képes beszámoló – ugyan minek arról, hogy a kerékpár szervizben voltunk. De időközben akadt egy-két apróság, amik gyűltek, és nyár elején egy hiányosságot bepótolva újra eljöttünk ide.

Nem mindenhova tudunk úgy elmenni, hogy még aznap vissza is térjünk. Van, ahova nem is érdemes több napra elmenni (ennek azért nem árt utána nézni). Ilyenkor némi csellel, haza- vagy visszautazás során lehet eljutni.

Debrecen még továbbra sem mondható, hogy teljesen be lett mutatva. Sok város, ahol jártam, még ennyi figyelmet sem kapott, mégsem tervezem, hogy visszatérjek oda, de azt se feledjük, hogy ez a szülővárosom, és évekig itt éltem.

Ahhoz képest, hogy a belvárosban voltunk, viszonylagos csendben telt el a szombat éjszaka. Viszonylagos, mert ehhez a hodályhoz nem volt elég kulcs, az ajtónak csak az egyik oldalán volt kilincs. Emiatt egy-két ökör, amikor kiment, nyitva hagyta az ajtót, majd visszatéréskor szintén. A recepciós picsa elvolt a haverjaival, bár éjfél körül végre elkussoltak. Reggel az is kiderült, hogy a szobában volt két rizsevő, akik nem zavartatták magukat, és már kora reggel csörömpöltek. Volt egy külföldi középkorú nőszemély, aki szintén nyugodtan zajolt. A maradék két leányzóra nem adtam volna semmit, mégis ők voltak a legcsendesebbek. Habár egy idő után már majdnem anyázott – velem egyetértésben. A látszat csalt.

Az eddigi megkésett vonalvezetést megszakítva ezt most rakom ki, mert tavasszal értelme nem lenne. A tavalyi győri kivilágítás megtekintése után ismét szétnéztünk.