Na, kaptam egy hónap haladékot, még mielőtt megszűnne az ingyen utazás. Ki is használtam. A fővárosban január 6.-án voltam. Pár kép a vadiúj telefonnal:

Miután eléggé leragadtam az nlc előtt az év elején (ráadásul profilváltás is volt), nem mentem sehova eleinte. De pont az ott megismert emberek hatására jöttek új célok, és más kellemes és kellemetlen dolgok.

Miután szeptemberben visszatért a diákigazolványom, nem maradtam egy helyben. Az első út Miskolcra vezetett. Oda vonattal, vissza pedig busszal. Csak azt a muhi emlékművet tudnám lekapni egyszer.

Leszerelés után fél évig csak kínlódás, kínlódás.

Akkor menet. Már elmúlt az a korszak, amikor az ország másik végébe vezényelték a sorkatonákat. De az alapkiképzést nem a legközelebbi helyen kapták meg. Kérdés: örüljünk-e annak a 310 km-nek, amit meg kell tenni. A bevonulás az úgy nézett ki, hogy az akkor még létező 5:00 Nyugati gyorssal mentem. Mivel délig még volt idő, mászkáltam a pályaudvaron. Az első vágányon egy elég érdekes szerelvény állt. Mint kiderült, ez az Uzsgyi, az orosz "metróvonat".

Eddig nem sok vonatos utam volt. A már említett mátészalkain kívül voltam még párszor Nyíregyházán, az exem miatt Monostorpályiban, és egyszer Hajdúböszörményben. Amikor 2000 őszén nyelvvizsgáztam az ELTE-n, örültem a budapesti útnak, hogy végre új helyeken járok.

Az egyetemen megismerkedtem egy mátészalkai leányzóval. Szerettem volna összejönni vele, ő nem. Mivel akkor még ingyenes volt a vasúti utazás, ezért elmentem párszor Mátészalkára, bár sokat nem láttam belőle. Azt viszont szerettem volna tudni, merre lakik. A telefonkönyv segített, bár nem volt valami etikus dolog ezt tenni.

A rokonságból csak egyvalakit tudok, akiben megvolt ez a jó értelemben vett csavargószellem. Elvileg én lennék a másik.

Ez még javában a videóskorszak volt, ami kazetta csereberével és kereséssel járt együtt. Épp Nyírábrányban tekertem egy tucat VHS-sel a hátamon, amikor hazafele vettem volna az irányt. De az útjelző tábla előtt megállok és számolok. Innen Vámospércs 10+2 v. 3 km. De jobbra Nyíracsád 6km. Onnan még 6, és otthon vagyok. Vagy egy kicsivel több. Mindegy, majdnem ugyanannyi út, de így olyan útvonalon megyek, amerre már régen jártam. A Nyírábrány - Nyíracsád táv dátumát már meg sem tudnám mondani, a Nyíracsád – Vámospércs három évvel korábban volt, amit nevezzünk Jugó-túrának.

A dátum adott, a helyszín pedig: Vámospércsen élek immáron 7 éve. Három éve, egész pontosan 1991 április 29 óta van egy versenykerékpárom. Igaz, hogy csak 24-es és kissé lestrapált, de az előző kerómhoz képest óriási ugrás. Nem sok fele járok vele, az pedig, hogy a szomszéd faluba, Nyírábrányba átmegyek vele, az már nagy teljesítmény. (Itt megsúgom, hogy egyszer 11 évesen Debrecenbe is betekertem az akkori Csepelemmel... nem lettem érte megdicsérve)

Az a nap is olyan volt, mint a többi. Ahogy tekerek, egy hirtelen ötlettől vezérelve elindultam a szomszéd falu irányába. Egyszer el akartam menni oda, de nem lett semmi belőle. Odahaza ezt sem díjazták volna (érthetően). De most a gondolatot tett követte. És csak megyek, megyek a kellemes, nyáreleji időben. Úgy fél óra után el is értem a célom. Egy nagyon apró falut kell elképzelni, ahol nincs is semmi látnivaló szinte. De nem ez volt a lényeg, hanem maga az utazás. Mai szemmel nézve talán apróság, de én mégis mérföldkőnek tartom. Ez még csak a kezdet volt...