A 106-os vasútvonal első megtekintése 2015. augusztus végén volt. Aztán várni kellett pár évet, mire tavaly májusban ismét eljutottam oda, ezúttal debreceni kezdéssel sikerült gyakorlatilag a hazai részt végig megtekinteni. De hátravolt még a határ túloldalán lévő megszüntetett szakasz.

Szeptember 14. Jól összejöttek a dolgok. Aznap úgy terveztem, hogy Győrbe utazunk, és ismét megnézzük a Vándor zenekart. De mehettünk volna Budapestre DJ Bobo koncertre. Viszont a keleti végen egy olyan esemény volt aznapra betervezve, ami tényleg egyedülálló, és lehet, hogy soha többé nem lesz.

Tavaly egy bő két éves országjáró túra „végére” értünk. Eközben nem csak a megyeszékhelyekre jutottunk el, hanem azok állomásaira, pályaudvaraira. A 19 megye, vagyis csak 18, és mivel a fővárosnak nincs teljesen központi pályaudvara, ezért a trió szerepel, plusz Kelenföld is beszáll a játékba, így kijön a 22. Csak a fő állomásokkal foglalkozunk, a környező állomások, megállóhelyek kimaradnak. A rangsorolás elsősorban a külalaknak szól, de a kiinduló vonalak száma is befolyásoló tényező. Sok mindenkinek nem fog tetszeni, főleg, hogy a bezzegnyugatiak is megkapják a magukét – nem kérek elnézést ezért!

Előzmény

Északkeleti nyitás helyett hazai terepen, amely tudott még újat mutatni – a dunántúli hóhelyzethez képest mindenképp.

1968 végén végeztem én is az iskolában,

Nem lettem senki, összesen ennyi,

Nagy csodálkozás.

Egy késő este telefon csengett,

Egy fontos ember a 4.A-ból

Meghívott engem beszélgetésre,

Egy nagy barátkozásra.

Nagy találkozások,

Nagy barátkozások,

Nagy csodálkozások,

Furcsa kézfogás.

Megyek az utcán, kezemben mesekönyv,

Én felkészültem a találkozásra.

Kinyílt egy ajtó, ott áll egy idegen,

Furcsa kézfogás.

Nem az az osztály,

Nem az az iskola,

Nem az a szerelem,

A többi stimmel.

1985 végén nem volt találkozás.

A szabolcsi ’főváros’ elég messze van ahhoz, hogy csak úgy elugorjunk oda. Viszont hazaút esetén fel lehet keresni. Felmerült korábban egy szállókeresés és egy ukrán út is, de oda csak én tudnék most még menni. Visszaút során mentünk el végül, mert bár a vadasparkot bejártuk, de a többire nem volt idő.

Ez az isteni gondviselés lehet. Most ismét egy időhurkot hozok létre, mert a legutóbbi bejegyzés tavaly nyár elejéről való. Azóta történt egy s más (ezt pedig nem akartam nyár elején bemutatni). A legutóbbi túra ismerete nélkül a felvezető se érthető. Annyi, hogy az egyik helyen átbuszoztunk. A falu neve ismerős volt (Pálháza), utánanéztem, kiderült, hogy volt egy kisvasútja, ami megszűnt, aztán részben újraépült. Ezután a debrecenit néztem meg, és akkor láttam, hogy pont most hétvégén lesz programja. Pont most, amikor itthon vagyunk.

Debrecen még továbbra sem mondható, hogy teljesen be lett mutatva. Sok város, ahol jártam, még ennyi figyelmet sem kapott, mégsem tervezem, hogy visszatérjek oda, de azt se feledjük, hogy ez a szülővárosom, és évekig itt éltem.

A második nap egy újabb lehetetlen vállalkozásra, hogy Debrecent bemutassam. Ezúttal hanyagolnám a szobrokat, hogy ne legyen hamis idea, se képlopás.