2005 nyarán voltam utoljára kerótúrán. Azóta semmi. De időközben az esélyek megnőttek, lévén:

2003 augusztusban voltam először és utoljára a BKV-n napijeggyel. Ez is csak egy hirtelen ötlet volt. Furcsa, hogy egyetlen képet sem csináltam azalatt a kb. 6 alkalom alatt, amíg ott voltam.

Ismét Budapest, majd onnan Martonvásár, ezúttal egyedül. Jól elnavigáltam a településen egy-két rossz lekanyarodás után. Csak azt nem értem, mit talált olyan viccesnek a két csitri a parkban. Visszafele volt szerencsém kipróbálni a Combinót.

És mindig szól az ABBA....

Ide már annál kevésbé, ha csak nem akartam, hogy néhány önjelölt fogyatékos bevándorló ezért is basztasson! Utólag visszanézve nem sok értelme volt az útnak. A városból nem sok mindent láttam. A Neoton rész-diszkográfiáját pedig máshol is meg lehet hallgatni, olyan helyen, ahol nem akarnak majd zaklatásért feljelenteni.

Amikor albérletbe költöztem, abban bíztam, hogy még inkább megnyílnak a lehetőségek. Nem indult ez olyan egyszerűen.

Eljött az idő, hogy jegyet kell vennem, és a 100% kedvezmény leesett 67.5%-ra. Március 17: ez lett volna a nap, amikor Budapestre mentem volna. De családi okok miatt (igen, 100 évente nálam is van ilyen) egy napot csúszott az út. Így szombaton mentem. Úgy terveztem, hogy piálok is egyet (ehhez minek kell ilyen messze menni?), de aztán letettem róla. Nem valami jó időt fogtam ki, úgy nézett ki egész nap, mintha esni akarna.

Kelenföldön voltam, amikor egy elég őrült ötlet hatására felhívtam egy ismerősöm. Nem sokkal később már Székesfehérvár fele tartottam. Nem volt semmi rendkívüli abban a találkozóban és mégis, kiderült, hogy mindig van tovább. Az illetőnek pedig mindig hálás leszek ezért.

Na, kaptam egy hónap haladékot, még mielőtt megszűnne az ingyen utazás. Ki is használtam. A fővárosban január 6.-án voltam. Pár kép a vadiúj telefonnal:

Miután eléggé leragadtam az nlc előtt az év elején (ráadásul profilváltás is volt), nem mentem sehova eleinte. De pont az ott megismert emberek hatására jöttek új célok, és más kellemes és kellemetlen dolgok.

Miután szeptemberben visszatért a diákigazolványom, nem maradtam egy helyben. Az első út Miskolcra vezetett. Oda vonattal, vissza pedig busszal. Csak azt a muhi emlékművet tudnám lekapni egyszer.

Akkor menet. Már elmúlt az a korszak, amikor az ország másik végébe vezényelték a sorkatonákat. De az alapkiképzést nem a legközelebbi helyen kapták meg. Kérdés: örüljünk-e annak a 310 km-nek, amit meg kell tenni. A bevonulás az úgy nézett ki, hogy az akkor még létező 5:00 Nyugati gyorssal mentem. Mivel délig még volt idő, mászkáltam a pályaudvaron. Az első vágányon egy elég érdekes szerelvény állt. Mint kiderült, ez az Uzsgyi, az orosz "metróvonat".